Szombathelyi Sportiskola - Röplabda szakosztály

Röplabda szakosztályunkat 2006 szeptemberében alapítottuk, 2007-től a Rajczy Imre Sportiskola, 2010-től jogutódlással a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. keretében képezzük a gyermekeket. Kezdetekkor 8-10 gyermekkel indult a szakosztály kiépítése, jelenleg 110-120 fő klubtaggal büszkélkedhetünk. Óvodás kortól a serdülő korosztályig bezárólag foglalkozunk a röplabda oktatásával.

Az évek során sikerült jó kapcsolatrendszert kiépítenünk a Magyar Röplabda Szövetséggel és a városban működő összes gyermeknevelést folytató intézménnyel, az óvodáktól a gimnáziumokig. Sportiskolánk Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában áll, így működésünk zavartalansága alapvetően biztosított. Működésünkben fontos szerepe van a szülők havi működési hozzájárulásának, az önzetlen szponzori támogatásoknak, valamint annak a ténynek, hogy a röplabda sportág 2017. nyarán bekerült a társasági adó által támogatható látvány csapatsportágak közé. Ennek köszönhetően bővíteni tudtuk valamennyi csoport felszereléseit és a tárgyi eszköz állományunkat, valamint több versenyen tudtunk részt venni.

Jelenleg 4 korosztályt versenyeztetünk:

  • U17 Bedőcs Gergely (szakosztályvezető) és Ruppl Edit
  • U15 Magyarósi Andrea
  • U13 Tóthné Szőke Csilla
  • U11 -

További munkatársaink: Sátoriné Tóth Zsuzsanna technikai vezető, Széll Dániel sportszervező, Csemba Ágnes kondícionális edző és Gyürü Tamás sportmunkatárs.

A több, mint 20 fős létszámú csoportokban igyekszünk 2 edzőt biztosítani a minőségi munka érdekében, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen folyamatosan csatlakoznak minden csoportunkhoz.

2017 tavaszán Szombathelyen először rendeztünk Ovis Zsinórlabda bajnokságot, amely akkora sikernek örvendett, hogy egy év múlva 150 gyermek helyett már 250-en vettek részt!

2017 őszétől elindítottuk a saját suli programunkat, amelynek keretén belül 300 iskolás tanulónak tartunk hétről-hétre foglalkozásokat. Reméljük, ezekből a csoportokból kerülnek ki a jövő röplabdásai! Az iskolák a diákolimpián kívül a Vollé!2020 Röpsuli programban is indulhatnak, amelynek megyei versenyeinek szervezésében mindig kivesszük a részünk, és a továbbképzésekben is a Sportiskola edzőit kérte fel minden alkalommal a Magyar Röplabda Szövetség.

Játékosainknál célunk, hogy segítsük további sportpályafutásukat, és a jelenleg a Haladás VSE-vel kötött együttműködés értelmében a legtehetségesebb játékosokat „feladjuk” a felnőtt csapat keretének, akik az első osztályban szerepelnek.