Szombathelyi Sportiskola


Röplabda szakosztály

Hírfolyam

Vissza a hírekhez

Tizenhárom éves a Szombathelyi Sportiskola röplabda szakosztálya 🎈🎂🍰

Tizenhárom éve csatlakozott a Szombathelyi Sportiskolához a röplabdaszakosztály. Jelenleg hat korosztályban több mint 130 fiatalt tanítanak, versenyeztetnek.

2006-ot írtunk, amikor ­Gőczi István, Foki Róbert és ­Bedőcs Gergely összefogott, hogy az akkoriban inkább esetlegesnek mondható helyett szervezett, céltudatos utánpótlás-nevelésbe kezdjenek. Egy év múlva csatlakoztak a Rácz Gábor vezette Szombathelyi Sportiskolához, azóta folyamatosan épült, fejlődött a női röplabdaszakosztály. A hármasból Bedőcs Gergely folytatta a munkát – 2010 óta ő a vezetőedző –, és további edzők csatlakozásával sikerült létrehozni egy egymásra épülő, minden utánpótlás-korosztályt foglalkoztató rendszert.

A legkisebb a manó korosztály, amit versenyeztetünk, a Gothard-iskolában Ruppl Edit, a Zrínyiben Ékes Erika foglalkozik velük. A nagycsoportosok és 1–2. osztályos előkészítősök Horváth Dórával játszanak – kezdte a fel­építmény bemutatását Bedőcs Gergely. – Az U11-esekkel Tóthné Szőke Csilla és segítője, Terták Zsófia dolgozik, a kétcsapatnyi U13-asokkal pedig Kovács Krisztián Varga Rékával, illetve Ékes Erika Simonné Csemba Ágnessel. A nagy létszámú U15-ösöket Széll Dániel irányítja. Az U17-es korosztályban két csapatot indítunk, a II. osztályban szereplőhöz még nem tudom nevesíteni az edzőt, az I. osztályban induló gárdát én vezetem. A 2020/21-es szezonban lesz egy, az U19-es bajnokságban részt vevő együttesünk is, ahol az U17-eseink kapnak további játéklehetőséget. Jelenleg 134 igazolt röplabdásunk van, 11 edzőt foglalkoztatunk, de gyógytornász, erőnléti edző és masszőr is segíti a munkát.

A SzoSI röplabdaszakosztálya annak érdekében, hogy minél szélesebb alapokról indulhasson, suliprogramot is működtet. Hat általános iskolában délutánonként főállású edzők segítségével ismerkedhetnek a gyerekek a röplabdázással – annak reményében, hogy minél többen csatlakoznak majd közülük a sportiskolai edzésekhez is. Ennek a programnak Sátoriné Tóth Zsuzsanna a felelőse. A sportág megismertetése, népszerűsítése a célja az évi kétszeri zsinórlabdatornának, játéknak, amelyet a város óvodásai számára rendeznek. Van tehetségprogram is; az egyes korosztályok legtehetségesebbnek mutatkozó röplabdásai kiscsoportos, illetve egyéni foglalkozásokon is pallérozódhatnak kora délutánonként. Ennek is köszönhető, hogy Szakály Stefánia és Gergácz Olga az U15-ös válogatott keret tagja lett. Amelynek ötfős edzői stábjában dolgozik Bedőcs Gergő és Ékes Erika is.

A SzoSI-ban nem feledkeztek meg az edzőutánpótlás-­nevelésről sem. A mentorprogram keretében a még tanuló edzők Bedőcs Gergely mellett gyakorolhatnak.

A Szombathelyi Sportiskola röplabdaszakosztálya állandó otthonra talált a Mate Meršić Miloradić Horvát Óvoda és Általános Iskola (a volt Szent-Györgyi-iskola) tornatermében, amelynek az egyetlen tanítás utáni bérlője. A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) is támogatta azt a tervet, hogy megújulhasson a most is használható, de komplett felújításra szoruló építmény: a 2019/2020-as TAO-pályázaton a társasági adóból 80 millió forint begyűjtésére adott lehetőséget.

– Egyelőre csak a tervezést tudtuk kifizetni, a koronavírus-járvány miatt sok cég került nehéz helyzetbe, széles összefogásra lenne szükség, hogy fel tudjuk tölteni ezt az összeget – mondta Bedőcs Gergely.

A röplabdások rövid ­nyári szünet után, augusztusban megkezdték az edzéseket. A hagyományoknak megfelelően edzőtáborral nyitottak. Immár hatodszor táboroznak Gersekaráton, az iskola méretes tornacsarnokában és az udvaron kijelölt pályákon akár reggeltől estig röplabdázhatnak. Persze kiegészítő és szabadidős programok is színesítik a napokat. Ebben az évben a járvány miatt óvatosságból a legkisebbeknek nem hirdették meg az edzőtábort, így „csak” 81 lett a létszám. Az első turnusban, az elmúlt héten az U17-esek vettek részt, ezen a héten az U15-ösök, az U13-asok és U11-esek vannak soron.