Szombathelyi Sportiskola


Röplabda szakosztály

Hírfolyam

Vissza a hírekhez

OSB I.osztály 💪🏐💙

Legnagyobb örömünkre újra kezdődött a Bajnokság röplabdásaink számára. Nagyon vártuk már ezt a lehetőséget, ahol a rendező Érdiekkel és Kaposvárral mérhettük össze tudásunkat. A rendezvényt Martonvásáron szervezték, mivel a hazai érdi csapat is terem problémával küzdött.
Első mérkőzésünkön a házigazdákkal játszottunk, ahol sajnos nagyon enerváltan és motiválatlanul játszottunk. Az első két szettben tudtunk csak szorosabb eredményt elérni. Többet vártunk a lányoktól, több volt bennük, mint amit mutattak. A mérkőzést követően egy hosszabb beszélgetés következett, melyen átbeszéltük a hibákat, és hogy min kell változtatni.
Egy rövid szünet után közvetlen riválisunk a kaposvári csapat következett. A korábbi eredmények ismeretében az I.osztályban való bent maradásról döntött ez az összecsapás. A csapat teljesen más arcát mutatta ezen a találkozón. A veszélyes nyitásainknak köszönhetően hamar komoly előnyt tudtunk kiépíteni,amit sikerült megtartani a szett végéig. A második szettben a somogyi csapat tudott ellépni, de csapatunk erejét és összetartását mutatja,hogy a kaposvári csapatnak 31 pont kellett a szett megnyeréséhez a kiélezett végjátékban. A harmadik és negyedik szettben már mindkét társaság sokat hibázott, ami a fáradtság számlájára volt írható. Helyén volt a szívünk és a cseréink is jól teljesítették a rájuk bízott feladatokat, így végül nagy lelkesedéssel behúztuk a mérkőzést.
Reményeink szerint az alapszakaszban megszerzett 3 győzelem elég lesz az I. osztályban maradáshoz, és tavasszal továbbra is az élcsapatok ellen játszhatunk.
Gratulálunk a lányoknak! 😊
DELTA Röplabda SE - SZOSI 3:0 (-21,-18,-16)
RÖAK Kaposvár A - SZOSI 1:3 (19,-29,18,22)
Játékosok: Szeleczky Flóra, Kőrösi Zorka, Hütter Rebeka, Avas Viktória, Gráczer Virág, Tóth Bíborka, Rudolf Larissza, Nagy Dorina, Gergácz Olga, Németh Anna, Nagy Bianka, Simon Csenge
Edzők: Bedőcs Gergely és Horváth Dóra
A képen a következők lehetnek: 13 ember, sportoló emberek és belső tér
 
A képen a következők lehetnek: 13 ember, sportoló emberek és belső tér