Szombathelyi Sportiskola


Röplabda szakosztály

Hírfolyam

Vissza a hírekhez

Szupermini Mikulás Kupa Szombathelyen

Nagyon nagy izgalommal vártuk a lányokkal a december 02-ai saját rendezésű Mikulás kupát, főleg azért, mert a lányok nem tudták még ki-kivel lesz együtt, illetve ez volt az első megmérettetésük ebben a korosztályban (ráadásul itthon a szülők előtt kellett játszaniuk). Nem ismertük a játékosokkal még egymást meccs helyzetben, de nem lehetett panaszra okom! Büszkén álltam a pálya szélén és buzdítottam, segítettem a csapataimat! 
A kupára 6 csapat kapott meghívást. Egy Soproni, egy Kaposvári, egy Sopronhorpácsi, illetve a Szombathelyi Sportiskola 3 csapattal tudta magát képviseltetni. Egy csapatnak 5 meccsen 10 szettben kellett helytállni. Ez mindenképp nagy fizikai erőnlétet és koncentrációt kívánt. Aki kilátogatott, igazi röplabda meccseket, izgalmas labdameneteket láthatott. Ügyesen röplabdázott minden csapat. A SZOSI 1,2,3-as csapat 9:10 perckor találkozott az öltözőben, ahol nagyon izgatottan húzták magukra a Sportiskola mezét. A pályán a meccs kezdetét jelző sípszóra ezt az izgatottságot felváltotta az odafigyelés és a győzni akarás! Stabil nyitásokkal, jó bejátszásokkal és megfontolt támadásokkal próbálták áttenni az ellenfél oldalára a labdát. Minden egyes megszerzett pontnál egy igazi hangrobbanás volt a csarnokban. Azt kértem a lányoktól, hogy folyamatosan menjenek előre és ne foglalkozzanak a múlttal! Nagyon ügyesen megfogadták és folyamatosan előre is tekintettek, sőt, ami nagyon nagy örömmel töltött el, hogy még a támadásainkban taktikát is tudtunk már alkalmazni! Ráadásul többször is sikerült nagyobb hátrányt ledolgozni és megnyerni így a szettet, vagy a meccset. A kialakított csapatokban a csapat összes tagja összhangban tudott játszani és együtt, egy csapatként küzdeni! Ennek köszönhetően a képzeletbeli dobogó első és második fokára a Sportiskola I-es és II-es csapatai állhattak fel és emelhették magasba a helyezésért járó kupát, illetve a III-as számú csapatunk épphogy lecsúszott a dobogóról.

1.helyezett: SZOSI 1: Német Luca, Csákváry Kinga, Novák Amira, Csóka Csenge, Mészáros Blanka

2.helyezett: SZOSI 2: Szabó Réka, Dénes Hanna, Tárnoki Csenge, Rudolf Dorina, Szöllősi Lili, Polgár Patrícia

4. helyezett: SZOSI 3: Schäffer Anna, Molnár Mira, Talián-Horváth Luca, Horvát Szonja, Szabó Réka

Edző: Kovács Krisztián

A rendezők különdíjjal jutalmazták az első három csapat legjobbjait
SZOSI 1 csapatából Német Lucát
SZOSI 2 csapatából Szabó Rékát

Ha már Mikulás kupa természetesen egyik csapat sem ment haza üres kézzel, mert egy-egy csokimikulással is megajándékozták őket a szervezők! 

Továbbá ezúton szeretném megköszönni a SZÜLŐK támogatását, az U17-nek a bíráskodást, az edző kollégáimnak és nem utolsó sorban a SPORTISKOLÁNAK és segítőinek a szervezést!

Kovács Krisztián

HAJRÁ SZOSI!!!