Szombathelyi Sportiskola
Röplabda szakosztály
A mai nap 3 csapattal utazott a Szombathelyi Sportiskola a Dabronci szupermini tornára. Két csoportba osztották a 8 csapatos mezőnyt, a SZOSI 1-es az A csoportba míg a SZOSI 2 és SZOSI 3 a B csoportba került! A SZOSI 1 csapata 3 győzelemmel csoport első lett míg a SZOSI 2 és SZOSI 3 csoportjában körbeverés alakult ki, emiatt a pont arányokat figyelte a versenybizottság! Egy pont híján lecsúsztunk a csoport elsőségről, így a B csoport a következőképpen zárult: A csoport elsőségnek a házigazda csapata örülhetett, a SZOSI 3 csapata csoport 2.lett, míg csoport harmadikként a SZOSI 2 csapata végzett! Majd jöhettek a helyosztók: A SZOSI 2 magabiztos győzelmet aratott és szerezte meg az 5. helyet. A SZOSI 3 nagy meccsen múlta felül Sopronhorpács csapatát és szerezte meg a 3. helyet. Ezek után jöhetett a döntő a házigazda ellen. Csapatunk elfáradva kezdett és az ellenfél folyamatosan kihasználva hibáinkat folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb előnyt szerzett. Hiába az idő kérés, illetve a folyamatos cserék az aranyérem megszerzésének lehetősége ma nagy terhet képviselt a gyerekek vállain, aminek köszönhetően az ezüstérem került a lányok nyakába.
Gratulálok a csapatoknak csak így tovább, folytatjuk a munkát!
Hajrá SZOSI!!
SZOSI 1 csapat:
Szabó Réka, Némethy Száva, Komondi Réka, Polgár Patrícia, Horváth Szonja
SZOSI 2 csapat:
Csákváry Kinga
Csóka Csenge, Hende Petra, Novák Amira, Tárnoki Csenge
SZOSI 3 csapat:
Talián-Horváth Luca, Németh Luca, Dénes Hanna, Rudolf Dorina, Schäffer Anna
Különdíjasok: Szabó Réka, Csákváry Kinga, Németh Luca
Edző: Kovács Krisztián