Szombathelyi Sportiskola


Röplabda szakosztály

Hírfolyam

Vissza a hírekhez

5. hely az OSB U17 II. osztályában

Hosszas egyeztetés után sikerült megállapodni az utolsó mérkőzés időpontjáról, ami az iskolai elfoglaltságok miatt nem volt egyszerű. Végül május 29-én, szerdán az UTE adott helye a 4-5-6. helyért tartó küzdelemnek.

A 3 mérkőzés a várt küzdelmeket hozta, egyik csapat sem adta könnyen a bőrét. Mi az U15-ös csapatunkkal neveztünk ebbe a bajnokságba, és az 1-3. helyért folyó küzdelemről is csak egy hajszállal maradtunk le, így a 4-ik helyet mindenképpen meg akartuk szerezni! 
A lányok nagyon motiváltan és harcosan kezdtek a szerb Nikola Tesla csapata ellen, akiknek korbeli és fizikai előnye okozott számunkra nehézséget. Óriási csatában végül 3:2-re megnyertük a mérkőzést! Ezután egyből az UTE B csapatával játszottunk, (akiket megvertek a Nikola Teslások) akik valamivel gyengébb erőt képviseltek, mégis óriási nyitó párbajba csöppentünk, és itt is 3:2-es eredmény született, de ezúttal nem a javunkra. A lányok akármennyire hajtottak, rengeteget kivett belőlük az első meccs, és a cserék sem tudtak frissítést jelenteni. Körbeverés alakult ki, a szettarányok figyelembevételével végül az 5-ik helyen végeztünk! 
"A lányok az egész délelőttös kompetencia teszt megírása után, 3 óra utazást követően közel 5 órát játszottak folyamatosan! Nagyon büszke vagyok rájuk, remek teljesítményt nyújtottak, egy felnőtt sem bírt volna jobban figyelni a körülményeket tekintve! Annak örülök a legjobban, hogy egy 3:2-es meccsen végre sikerült nekünk győzedelmeskedni, ami óriási előrelépés és hihetetlenül jó érzés!" 
Csapat: Tóth Bíborka, Plander Petra, Nagy Bianka, Prácser Luca, Kőrösi Zorka, Németh Anna, Prácser Panna, Döme Alexa, Avas Viktória, Hütter Rebeka, Nagy Tíria és Szeleczky Flóra.
Edzők: Sátoriné Tóth Zsuzsanna és Csemba Ágnes